Content area
Full Text
(ProQuest: ... denotes formulae omitted.)
Bevezetés
Dél-Amerika újkori történetének egyik sarokpontja az 1494-es Tordesillasi szerzodés, melyet Spanyolország Tordesillas városában írt alá Spanyolország és Portugália királya VI. Sándor pápa közvetítésével. A célja az volt, hogy felosztásra kerüljenek Portugália és Spanyolország között az Európán kívüli újonnan felfedezett területek. Ennek értelmében a Zöldfoki-szigetektol körülbelül 2000 kilométerre nyugati irányba húzták meg a választóvonalat: az ettol nyugatra eso területek a spanyolok, a keletre esok pedig a portugálok érdekszférájába kerültek. Így Brazília területének jó része Portugáliához tartozott, a hivatalos nyelv is a portugál lett, bár itt jegyeznénk meg, hogy a szerzodés aláírásakor a két államnak még fogalma sem volt e földdarab (a mai Brazília) létezésérol, melyet csak késobb, 1500-ban fedeztek fel, illetve a feltárása, megismerése is ezt követoen kezdodött meg.1
A gyarmatosítást követoen egy kereskedelmi háromszög jött létre Brazília, Afrika és Portugália között. Afrika rabszolgákat "szolgáltatott", vagyis munkaerovel látta el Brazília cukornádültetvényeit, melyrol a megtermelt cukrot (egyéb nyersanyagokkal együtt) Portugáliába szállították késztermékekért cserébe. Az elso évtizedekben az európai gyarmatosítók tevékenysége még csak egy szuk tengerparti sávra korlátozódott, a belso, szárazföldi területek iránt akkor nott meg az érdeklodés, amikor ott arany- és gyémánt lelohelyekre bukkantak. Dél-Amerika és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatai a XIX. századtól erosödnek meg, ugyanakkor az 1823-as Monroe-doktrínával az amerikai kormányzat nagy kockázatot vállalt, hiszen valószínuleg nem lett volna ereje egy európai katonai akció meghiúsítására.2
A spanyol gyarmatok a XIX. század elején nyerték el függetlenségüket Spanyolországtól, Brazília 1822-ben Portugáliától, melyet az anyaország csak három évvel késobb, 1825-ben ismert el, miután Brazília átvállalta a portugál államadósság egy bizonyos részét (82 millió librát)3. A XIX. század elejét a kávékonjunktúra jellemezte, melynek hatására megindult a vasútépítés, a kontinens modernizálódá sa.4 Dél-Amerikában a XIX. század közepén, vagyis a gyarmatosítás és az egyes országok függetlenségének elnyerése után is általánosan jellemzo maradt a nyersanyagokra és a feldolgozatlan termékek termelésére való szakosodás, a mezogazdaságban a monokultúrás termelés. Ez egyszerre idézett elo fokozott importigényt (hiszen csökkent az önellátás), és exportorientáltságot, melynek hatására megnott ezen országok függése a világgazdasági folyamatoktól.5
Az 1929-1933-as világgazdasági válság hatására a dél-amerikai országok többségében hasonló gazdaságpolitikát követtek. Fo céljuk az önellátás megteremtése volt a protekcionizmus és az importhelyettesítés által, eroltetett iparosítási hullámot indítottak el. Ennek eredményessége azonban messze elmaradt a várttól (ez leginkább az 1950-1960-as években válik nyilvánvalóvá), melynek okai az alábbiak voltak: